Kíváló munkát végeznek az utánpótlásedzõk
Dátum: 2012-10-07 14:19:57
Hatodik...
Hatodik, utolsó fordulójához érkezett szombaton a JAKO Területi Utánpótlás Labdarúgó Bajnokság, aminek a tatai sportcentrum adott otthont.
Naszály, Lábatlan, Baj, Tata, Nyergesújfalu, valamint Vértessomló (az U-7-es csapatban két várgesztesi labdarúgóval) apróbb, nagyobb fiú és lány focistái rúgták a bõrt három korosztályban, s a közel másfél száz sportolót szülõk, hozzátartozók hada buzdította a szikrázó napsütésben.
A bajnokság gondolata Csákány József, tatai szakosztályvezetõben fogalmazódott meg, amihez azonnal csatlakoztak általa megkeresett települések sportvezetõi, de a szülõkben is kiváló partnerekre talált, így a kis focisták remek hangulatú mérkõzéseket tudhatnak maguk mögött, bár néha eltörött a mécses, s bizony az is elõfordult, hogy az apukát, vagy anyukát kellett nyugtatgatni a mérkõzés egy-egy vitatott pillanata után.
A sorozat célja egyébként sem a gyerekek által elért minél jobb eredmény volt, hanem a mozgás, a labdarúgás megszerettetése, s ez a látottak alapján maradéktalanul sikerült.
A legkisebbek csatáját a hétévesek korosztályában a vendéglátó Tata nyerte meg, mögötte Lábatlan és a Lábatlan Forest együttesével.
Az U-9-ben a Nyergesújfalu, Naszály, Baj sorrend alakult ki, míg a 11 éveseknél a Lábatlan nyert, megelõzve Vértessomló és Naszály fiataljait.
Csákány József a sorozatot záró eredményhirdetésen kiemelte: színvonalas és kivétel nélkül jól szervezett, hangulatos fordulókat sikerült megrendezni. A rövid értékelést követõen minden gyerek csokoládét és aranyérmet vehetett át, emellett a bajnokság elsõ három helyezett csapata kupával és a JAKO Magyarország által felajánlott focilabdákkal lett gazdagabb.
A fõszervezõ egyúttal köszönetet mondott azoknak a csapatvezetõknek, edzõknek (Richter Tamás - Vértessomló, Berber József - Nyergesújfalu, Gindl Géza - Lábatlan, Pap Norbert - Naszály, Hartmann Péter - Baj, Marosi László és Csák Albert - Tata), akik az elsõ hívó szóra mellé álltak és támogatták a bajnokság létrejöttét. Nekik díszoklevéllel és emléktárggyal köszönték meg az utánpótlás labdarúgásban végzett áldozatos munkájukat.
- Bár az 2012-es bajnokságnak vége, de decembertõl teremben is tovább folynak a küzdelmek, hiszen ismét megszervezzük a Mikulás, az Újévi, majd pedig a Farsang Kupát. Nagyon nagy öröm számomra, hogy a 2013-ra tervezett bajnokságunkra már most az ideinél több település is jelezte részvételi szándékát, így tavasszal tovább bõvül a résztvevõ csapatok száma. – mondta búcsúzóul Csákány József, tatai szakosztályvezetõ, az eseménysorozat gazdája.